– Amikor egy ember a tanulás útjára lép, még nem látja tisztán, hová akar eljutni. Hibásak a céljai, és gyenge az akarata. Jutalmakról ábrándozik, melyeket soha nem kaphat meg, hiszen fogalma sincs a tanulás nehézségeiről. Lassan elkezdi megismerni a tudást; először csak apránként, majd egyre nagyobb adagokban. Hamarosan összecsapnak a gondolatai. Amit megtanul, nem az lesz, amit elképzelt, ezért félelem tölti el. A tanulás soha nem olyan, mint amire számítunk. Minden új lépés a tanulásban újabb feladat elé állítja, és a félelme könyörtelenül fokozódni fog. Az egész célja egy csatamezővé változik.
 Ezután így folytatta:
 – Tehát előbukkant az első természetes ellenség: a Félelem! Szörnyű ellenség, árulással teljes, és nehéz legyőzni. Az út kanyarulataiban áll lesben, rejtőzködve. Ha az ember megijed a jelenlététől és megfutamodik, akkor az ellenség véget vetett a kutatásának.
 – Mi történik azzal az emberrel, aki félelmében elfut?
 – Semmi, csak éppen soha nem fog megtanulni semmit. Nem lesz belőle tudással rendelkező ember. Talán egy szájhős válik belőle, vagy csak egy megfélemlített, ártalmatlan valaki. Mindenesetre legyőzött ember lesz. Első ellensége meghiúsította vágyait.
 – Mit tehet, hogy úrrá legyen a félelmen?
 – A válasz igen egyszerű. Nem szabad megfutamodnia. Le kell győznie félelmét, és meg kell tennie a következő, majd az az után következő lépést a tanulásban. Akármennyire retteg, nem szabad leállnia. Ez a szabály! Elérkezik majd a pillanat, amikor első ellensége visszavonul. Az ember önbizalmat kezd érezni. Szándéka megerősödik, és a tanulás nem jelent már számára elrettentő feladatot. Amikor ez az örömteli pillanat eljön, az ember habozás nélkül állíthatja, hogy legyőzte első természetes ellenségét.
 – Ez hirtelen következik be vagy apránként?
 – Lépésenként jut el idáig, de a félelem egyszerre és villámgyorsan tűnik el.
 – Ezután már soha nem fog félni, hogy valami újabb dolog történik vele?
 – Ha egyszer legyőzte a félelmet, egész életére megszabadul tőle, mert a helyét világosság foglalja el. Az elme világossága, mely kitörli a félelmet. Ekkorra az ember már ismeri a saját vágyait, és tudja, hogyan kell ezeket kielégíteni. Előre látja a tanulás minden újabb lépését; minden éles tisztasággal jelenik meg. Az ember úgy érzi, semmi sincs előle rejtve. Ekkor találkozott második ellenségével: a Világossággal. Az elme világossága, melyet oly nehéz megszerezni, eloszlatja a félelmet, de ugyanakkor elvakít. Arra készteti az embert, hogy soha ne kételkedjen magában. Bizonyosságot ad neki, hogy mindent megtehet, mivel tisztán látja a dolgokat. Ez azonban nagy hiba, olyan, mint valami, ami nem teljes értékű. Ha az ember átadja magát ennek a csalárd hatalomnak, akkor bedőlt a második ellenségnek, és tanulása csak sötétben tapogatózás. Sietni fog, amikor türelmesnek kéne lennie és fordítva. Addig keresgél a tanulásában, amíg eljut odáig, hogy már képtelen bármit is megtanulni.
 – Mi történik az így legyőzött emberrel, don Juan? Meghal?
 – Nem. Csak éppen a második ellensége megakadályozta, hogy tudással rendelkező ember váljon belőle; ehelyett lelkes harcos vagy bohóc lesz. A drágán megfizetett világosság azonban soha nem vált át újra félelembe és sötétségbe. Mindig világosságban fog élni, csak éppen nem fog semmire vágyakozni és semmit sem fog megtanulni.
 – Hogy kerülheti el a legyőzetést?
 – Azt kell tennie, amit a félelemmel: le kell győznie a világosságot, és csak akkor használhatja, ha látni akar. Minden új lépést türelmesen meg kell fontolnia; de mindenekfelett látnia kell, hogy világossága csaknem hibának számít. El fog jutni egy olyan pontra, amikor megérti, hogy világossága csak egy pont volt a látása útjában, így győzheti le a második ellenségét, és ezzel olyan helyzetbe kerül, amikor semmi sem sértheti többé. Ez már nem lesz hiba, nem lesz pont a szemei előtt. Ez lesz a valódi hatalom.
 Tovább folytatta:
 – Ekkor ráébred, hogy a hatalom, amit oly régóta hajszol, az övé. Arra használhatja, amire akarja. Szövetségese az utasításait várja, és kívánsága parancs. Mindent lát maga körül. De ezzel szemben is találta magát harmadik ellenségével: a Hatalommal! Ez mind közül a legerősebb. És a legtermészetesebb és legkönnyebb behódolni neki. Végtére is, az ember legyőzhetetlen. Parancsokat oszt; kezdetben kiszámított kockázatokat vállal, végül szabályokat alkot, hiszen ő a mester. Ebben a fázisban az ember nem veszi észre a közeledő harmadik ellenséget. Hirtelen, anélkül hogy észrevette volna, elvesztette a csatát. Ellensége kegyetlen, szeszélyes emberré változtatta.
 – Elveszti a hatalmát?
 – Nem, a világosságot és a hatalmat nem veszti el soha.
 – Akkor mi különbözteti meg a tudással rendelkező embertől?
 – Akit a hatalom legyőz, úgy hal meg, hogy soha nem tudta meg, hogyan kell vele bánni. A hatalom csak sorscsapás neki. Az ilyen embernek nincs kontrollja önmaga fölött, és nem tudja, hogyan és mikor használja a hatalmát.
 – Véglegesnek tekinthető a vereség ezektől az ellenségektől?
 – Természetesen. Ha ezek közül egy is legyőzte az embert, tovább nincs mit tenni.
 – Nem lehetséges például, hogy az ember, akit legyőzött a hatalom, belássa a hibáját, és jóvátegye?
 – Nem. Ha egyszer behódolt, vége van.
 – De mi van, ha csak átmenetileg vakítja el a hatalom, és azután az ember elutasítja?
 – Hát akkor még mindig folyik a harc. Akkor még megpróbálhat tudással rendelkező emberré válni. Akkor győzik le végleg, ha elhagyja magát, és már nem is próbálkozik.
 – De don Juan, akkor lehetséges, hogy valaki évekig átadja magát a félelemnek, de végül úrrá lesz rajta.
 – Nem, ez nem így van. Ha behódol a félelemnek, soha nem fogja legyőzni, mert elmegy a bátorsága a tanulástól, és nem is próbálja újra. De ha a félelem közepette próbál tovább haladni évekig a tanulás útján, akkor végül is legyőzi, mert soha nem hódolt be neki teljesen.
 – Hogy győzheti le a harmadik ellenséget?
 – Erőszakkal el kell utasítania. Rá kell jönnie, hogy a hatalom, amit legyőzöttnek hitt, soha nem lehet az övé. Tartania kell az irányt, és mindent, amit megtanult, óvatosan és hűségesen kell kezelnie. Ha belátja, hogy a világosság és a hatalom önmaga feletti kontroll nélkül súlyos hibának számít, akkor ér el arra a pontra, ahol mindent kézben tud tartani. Tudni fogja, mikor és hogyan használja hatalmát. Ily módon le is győzte a harmadik ellenségét. Ekkor elérkezett a tanulás útjának végére, és akkor figyelmeztetés nélkül, hirtelen szembetalálkozik az utolsó ellenséggel: az Öregkorral. Ez mind közül a legkegyetlenebb, amit nem lehet teljesen legyőzni, csak harcolni lehet ellene és késleltetni.
 Így folytatta:
 – Ekkorra érkezett el oda az ember, hogy nincs több félelme, elméjének nincs türelmetlen világossága, amikor minden hatalmát kézben tartja, de ugyanakkor ellenállhatatlan vágyat érez, hogy megpihenjen. Ha teljesen átadja magát a pihenés és feledés vágyának, ha vigasztalást talál a saját kimerültségében, akkor elvesztette az utolsó menetet – ellensége gyenge, öreg teremtésként ledöfi. Visszavonulási vágya lerombolja az elért világosságot, hatalmat és tudást. Viszont ha az ember lerázza a fáradtságot, és végigéli, amit a végzete parancsol, akkor nevezhetjük tudással rendelkező embernek, még ha csak egy pillanatig is az – abban a pillanatban, amikor felveszi a harcot utolsó, legyőzhetetlen ellenségével. A világosságnak, hatalomnak és tudásnak ez a pillanata elégséges is számára.


(Indulási csataterv tehát: legyőzni a félelmeket. Ehhez bátorságra kell szert tenni. Bátorságot nem lehet kapni, csak megszerezni, kiérdemelni lehet, apró, félelmet keltő helyzetek kiállásával. Az egyre növekvő bátorság jutalma majd a világosság, a tisztánlátás, a megértés és a gyógyulás lesz. Ez az első ellenség legyőzésének módja, enélkül csak félszeg, vak botorkálás van, félelmek által irányítottság. Keresd tehát a félelmeid, főképp az ismétlődő élethelyzetekben, építsd általuk a bátorságod! - K.Sz.)


Ne tartsd meg magadnak a tudást: ha tetszett, vagy tanultál belőle, oszd meg másokkal is!