Az önismeret lehetősége az emberi faj egyik legnagyobb kincse. Tudatunk képes önmagán elmélkedni, saját belső folyamatait meg tudja figyelni és elemezni is tudja azokat. Ettől olyan különleges és egyedülálló a mi helyzetünk. 

Az önvizsgálat nem csupán magunk megismerésére szolgál, hanem annál sokkal többre: mindent meg lehet ismerni általa. Amint azt már sokan mondták, a kint és bent valamiképp megfelelnek egymásnak a szerkezetüket és tulajdonságaikat illetően, ezért önmagunk megismerése során olyan igazságokat és összefüggéseket fedezhetünk fel, amelyek segítségével a világra vetett tekintetünk is gyökeresen megváltozik.

Például, amikor ráeszmélünk, hogy milyen rejtett, nem tudatos motivációk mozgatják saját tetteinket, akkor megértjük, hogy ez ugyanúgy bárkire igaz lehet. Ez az a pillanat, mikor az előítéletek és a kézzel legyintések kora lejár számunkra. Nem fogjuk többé azt gondolni, hogy mindent értünk és látunk a többi emberből, hiszen még saját magunkkal kapcsolatban is sokszor ér minket meglepetés. Az önismereti utazás látszólag befelé vezet, de általa bejárhatjuk a külvilágot is. 

Az utazás kezdődhet úgy, hogy egy konkrét egészségi vagy lelki probléma vezet el az önismerethez, amolyan krízis-önismeret ez. Aztán van olyan is, pl. fiatal felnőttkorban, hogy az egyén elkezdi megkérdőjelezni a viselkedési és gondolkodási sémákat, amiket a környezete rásugároz. Ilyenkor lehet a nehezebb vagy a könnyebb utat választani: behódolni vagy elindulni a keresés útján. 

A mi generációnk esetében ez a kérdés egyre fontosabb. Száz évvel ezelőtt az átlagemberek nem kérdőjelezték meg azt, hogy mik is szeretnének lenni az életben, hogy akarnak élni, vagy miben szeretnének hinni. A környezet általi meghatározottság jelentős volt, az egyén csak ritka esetekben járta a saját útját. Manapság, főleg a mi kulturális közegünkben, a környezet általi meghatározottság mértéke egyre inkább csökken; lehet azon gondolkodni, hogy mik szeretnénk lenni, van egy bizonyos szabadságfaktorunk és a szabadság megjelenésével egyből felmerülnek a kérdések is. 

Egy párszor beszéltem erről apámmal, aki jól átlátta a generációink közti különbségeket, annak ellenére, hogy nem élte át azt, amit én. Jó megfigyelőképessége és intelligenciája segítségével mégis megértett sok mindent. Egyszer ezt mondta nekem: „Nekünk nem volt ez a számtalan ajtó, amin bemehettünk volna. Kb. egy ajtó volt előttünk, és mi gondolkodás nélkül be is mentünk rajta.” Azt hiszem, kicsit irigyelt minket, kicsit féltett az új helyzetünk miatt, de leginkább együtt érző szemekkel próbálta követni kezünk mozdulatát, ahogy benyitunk a választott ajtókon. Apámnak is köszönhetem, hogy viszonylag korán rájöttem, hogy a szabadság nem egyszerű dolog. 

A rengeteg ajtó körülöttünk, a lehetőségek tárháza szükségessé teszi az önismeretet, vagyis, ha innen nézzük, a szabadság megjelenése indítja el a fejlődésünk következő fázisát. Ha eldöntjük, hogy nem akarunk kész elméleteket vagy meghatározott csoportokat követni, ha elhatározzuk, hogy nem feltétlenül akarunk a már jól kitaposott úton járni, akkor magunknak kell kiválasztanunk az ajtókat, amin bemegyünk.

Nem könnyű a valódi vágymagunkhoz eljutni. Ezt a pulzáló fénymagot rengeteg minden fedi. Mindaz, amit magunkról elhiszünk. Az összes szerepünk, az összes jelmezünk, amit nap, mint nap magunkra öltünk, az összes hiedelmünk arról, kik vagyunk, az összes tudatos és tudatalatti hitünk saját magunkról. De vajon, ha ezt az összes jelmezt levetnénk magunkról egyenként, mi maradna a végén belőlünk?

Számomra az önismeret pont erről szól: levenni egyenként a szerep-gúnyáinkat jó alaposan megvizsgálva azokat. A jelmezeim levételének egyetlen célja az, hogy megfogjam, megnézzem, megvizsgáljam a ruhadarabot, amit viselek, hogy tudjam, honnan származik, mire való, miből készült és főleg azt kell tudatosítani, hogy rajtam van, de a ruha maga nem én vagyok. 

A jelmezeink lehetnek társadalmi szerepek, családi viselkedésformák, ránk vetített elvárások, félelmekből táplálkozó tévhitek, szokások, beidegződések és még nagyon sok minden más. Minél több szerep-gúnyát sikerül levenni, megvizsgálni és értelmezni, annál érdekesebbé válik a játék, hiszen egyre kevesebb ismeretlen „cucc” lesz rajtunk.

Nyilván a jól látható, felszínen is megjelenő ruháinkkal kezdjük, majd egyre mélyebbre hatolunk egészen azokig a maszkokig, amikről azt hittük, hogy az valójában az arcunk. Egy-egy ilyen maszk levétele komoly erőfeszítést igényel, és nem is mindig vagyunk erre képesek egyedül. 

A környezetünkben létező két lábon járó tükrök (szülők, kedvesek, főnökök) nagyon hasznosak abban, hogy felismerjünk magunkon ruhadarabokat, néha abban is tudnak segíteni, hogy megtudjuk, hogy áll nekünk ez a szerep-gúnya, de a levétel-megvizsgál fázis az már nem megy ilyen könnyen. Ahhoz már kell külső segítség is, bár láttam olyat is, hogy valaki nagy magányában rendkívüli ruhakatalógust készített magának, de ez elég egyedülálló eset. 

A külső segítség lehet ilyen-olyan terápia, könyv, coach, asztrológus, stb. Szerep-ruhatárunk katalogizálása hosszú évekbe telhet, még külső segítséggel is. Itt van az a szakasz, amikor nemcsak a „milyen vagyok?” kérdésre keresünk választ, hanem a „miért vagyok milyen?” kérdésre is. Itt általában feltárjuk tudatos és tudatalatti világunk nagy részét, ha szerencsénk van. Az időben visszafelé haladva, mint a rák, beleutazunk a múltunkba, egészen a születésünkig, meg-megbotolva a meg nem oldott csomókon, ahol a magyarázatok hevernek.

A részletes gúnyakatalógus hasznos: eldönthetjük mely szerepeket és viselkedésmintákat szeretnénk továbbvinni, mindig emlékezve, hogy ezek csak szerepek; és lesznek olyanok is, amelyektől szeretnénk nagyon megszabadulni, vagy változtatni valamit legalább a ruhadarab színén.

Aztán végül vannak olyan hardcore maszkjaink is, amik nagyon messzire visznek. Láthatatlan szálakkal vezetnek minket lelkünk legsötétebb labirintusszobáiba. Ezeknél izgalmasabb és félelmetesebb nem nagyon van. Legalábbis velem ez így történt. Szóval, az önismerettel kapcsolatban csak ezt tudom mondani: ha valódi kalandokra vágysz, befelé indulj, ne kifelé! S a kalandok közben megtalálhatod a legnagyobb kincset is: önmagad.

Írta: Lengyel Zsuzsa Édua