Frissítés: Lettem volna, ha akad némi érdeklődés, de túl nagy a külső-belső egózaj úgy látszik, ezért a továbbiak innentől tárgytalanok. Marad az oldal egy kötetlen személyes blog, kellemes szemezgetést! - K.Sz.

.

.

.

.

.

.

 .

.

.

.

.

.

.

Nevem Kerekréti Szabolcs. Sokan kérdezik, de nem, nem felvett, eredeti és tirpák név ez, ugyanis Nyíregyházán születtem és nőttem fel. Jelenleg azonban már - közel egy évtizednyi pesti korszak után - Pilisszántón élek, itt találtam meg a tökéletes helyet a letelepedésemre.

Tanári végzettséggel rendelkezem, de voltam sok minden webdesignertől kezdve online pókerjátékoson át lovászfiúig, míg végül a coach pályán kötöttem ki, többnyire eddigi életutamból, élettapasztalataimból és a sors Kegyelméből kifolyólag.

A mögöttem álló életszakaszról, a miértekről viszont talán egy tavalyi blogbejegyzésem részletei árulnak el ennél többet, ezzel is zárnám a bemutatkozásom, beszéljenek rólam inkább az írásaim. Ha pedig úgy érzed van mit mondanom és hitelesnek találsz, keress fel bátran!

 Hogyan kezdődött akkor nálam a kapcsolat, a Forrással való találkozás? Nagyon kevés embernek beszéltem erről eddig. Talán eljött az ideje.

Először is, 2001-ben volt egyfajta felvezetés, de az nem volt több egy figyelmeztetésnél, amelynek hatására elbizonytalanodtam addigi sziklaszilárd ateizmusomban. Röviden annyi, hogy egy kórházi ágyon hajnalban eszmélve egy gondolat nyilallt ellentmondást nemtűrően a fejembe, mely szó szerint így hangzott: "Isten utolsó figyelmeztetése". Nagyon letérhettem akkorra az állítólagos Terv szerinti Útról. A lényeg, hogy igyekeztem ezután egy kicsit jobb emberré válni.

Később történt, 2005 márciusát írtuk, mikoris végleg felébredtem addigi alvajáró életemből. Szerelmes voltam akkor egy ideje egy lányba, aki nagyon nehéz pszichés helyzetben szenvedett szülejének zsarnoksága miatt. Szinte fájt, annyira szerettem volna segíteni neki, már függetlenül attól is, lesz-e a számomra plátói szerelemből bármi valaha. Aztán egyszer kezembe akadt egy Mérgező Szülők című, amerikai pszichológus által írt könyv, amit jó ötletnek tartottam megvenni neki, hogy majd odaadjam, hátha használ.

Masszív italozós korszakom volt éppen - egy ideje - és történt e március során, hogy kis híján halálra ittam magam egy öt nap folyamatos részegség végére. Ennyire cefet másnapos még nemigen voltam mint akkor, pedig hozzá voltam szokva a többnapos ivásokhoz.

Ez az úgynevezett gépszíjas alkoholizmus: nem minden nap, de ha igen, akkor napokig. Persze azóta már tudom, hogy tudatalatt már ott is, fiatal korom óta is a lelki felszabadultságot kerestem ebben: 2-3 nap folyamatos ivás hatására az ember egyfajta tudatmódosult, szabad részeg állapotba kerül. Fesztiválrészegség. De persze nagyon nem ajánlanám senkinek, az alkohol a legveszélyesebb drog, elaltatja a tudatot: gyakorlatilag ez minden fizikai baleset forrása.

Namármost ezesetben valamilyen önkínzó indíttatásból, nem a megszokott módon, apránként csökkentve az adagot jöttem le az állapotról, hogy ne fájjon annyira, hanem erőt vettem magamon és elhatároztam, most semmit, teljes leállás egy ideig. A szerelmi bánat is közrejátszott persze, ha már szenvedek, szenvedjek!

Másnaposan otthon fetrengve kezembe akadt az ajándéknak szánt könyv. Elkezdtem olvasni. Pszichológiai esettanulmányok. Megnyugtató érzés volt látni, hogy mások mennyivel rosszabb helyzetben voltak nálam, mik azokhoz képest az én kis problémáim? Izgalmas olvasmány volt különben, a pszichológia már fősulin is a kedvenc tárgyam volt, pedig teljesen más irányban tanultam. A könyv feléig jutva szabályosan ittam a szavait, majd egyszercsak le kellett tennem. Megváltozott valami belül.

Mellkasomban furcsa bizsergés tört elő, majd örömkönnyek közepette - az évek alatt elfojtott sírások ki-ki jöttek még napokkal később is - egy gondolat kezdett motoszkálni a fejemben: "nem az én hibám". Nem az én hibám az az indokolatlan általános bűntudat és rossz érzés, ami bennem van. Nem én vagyok a felelős, ennek így kellett történnie eddigi életemben. Mint egy kalitkából szabadult madár, úgy éreztem magam, éreztem, tudtam, hogy ez a lelkem, ami most felszabadult, egyik pillanatról a másikra. És szárnyalni éreztem.

Boldog voltam és őrült és szabad és nyitott elméjű, egyszerre. Úgy éreztem mindenre tudom a végső választ, ami csak szembejön az életben, az utcán. Nem nagyon tudták állni a tekintetem emberek, holott azelőtt pont én voltam az, aki kerülte a mások szemébe nézést.

Majd szétvetett az energia, néhány óra alvás bőven elég volt ezekben a napokban. Igen, napokig tartott az állapot, a bizsergéssel együtt. Szörnyű volt látni viszont, ahogy körülöttem mindenki alszik és bármit mondok, senkinek nem jön át semmi belőle. Annyira bele vannak aludva a problémáikba, annyira zártak. Elszomorító volt.

Ez a feldobott állapot azonban napról napra halványulni kezdett legnagyobb sajnálatomra. Simán éltem volna így innentől kezdve! Nagyjából öt nap után azonban teljesen eltűnt az energia és a nyitottság is. Nem mentem vissza alvajáróba, de jöttek elő az apró frusztrációk, félelmek, amik szépen visszazártak, de mégsem teljesen. Magamra maradtam újra jellemhibáimmal, melyeket viszont így már sokkal jobban észre tudtam venni.

A feladat tehát adott volt: újra elérni ezt az állapotot! Először a könyvre gyanakodtam, az lehet ilyen mágikus hatással, de kiderült hogy nem. Olvastam, kutattam hát a világhálón mindenfelé fanatikus módon, mi lehetett ez, hogy kell visszacsinálni? Meglepően kevés utalást találtam rá. Mivel új volt számomra teljesen az ezotéria, vagy a vallás, egy barátom könyvéből Osho gondolatai találtak meg elsőként. Ott éreztem először, hogy ezek mélyről, szívből jövő igaz gondolatok. AHA-élménynek hívják ezt az ismeretlenül-ismerős felismerést, tudtam meg később.

Szörföztem a netet folyamatosan újabb és újabb felismeréssel járó információkért. Újabb írókat keresve, akiknek lehetett bármi tudomásuk erről az állapotról és annak gyakorlati oldaláról leginkább. A szakirodalmakon kívül persze figyelgettem a külvilágot is folyamatosan éberen, mely sokkal érdekesebb és tartalmasabb lett, mint előtte volt. De az állapot persze nem jött vissza csak úgy spontán soha többet már.

Viszont volt nemrégiben egy film: Itt a vége (This Is the End), abban volt egy számomra igen meglepő spirituális fordulat a végén. Pedig egy mondhatni gagyi apokaliptikus horror-vígjátékról van szó. Lelövöm a poént, azok tudtak a végén megmenekülni, akik kifejlesztették magukban az úgynevezett 'önzetlen szeretet' képességét. A feltétel nélküli szeretetet. Lejött egy fénycsóva az égből és felemelte őket. Igen, ez egy képesség úgy látom és cserébe ajándék járhat fentről.

Kegyelem - ahogy a Biblia nevezi. Spontán beavatódásnak is olvastam máshol. Vannak egyébként ilyen, vagy hasonló irányú beavatások különböző iskolákban, szektákban. Az addig alvó embereknek "felfeszítik" valamilyen módszerrel a szemét, többnyire persze jó pénzért. Talán sokszor idejekorán, nem biztos hogy felelősen. Ilyenkor persze ottmaradhat jóadag káosz és őrület, önismeret és útmutatás híján. Nálam is ez volt a helyzet, de valahogy volt bennem annyi tudatosság és kíváncsiság, amellyel rátaláltam az önmegismerés helyes útjára. Meg hát a Gondviselés nyilván vigyázott végig.

Hogyan lehet rátalálni az utunkra? A jeleket, a véletleneket követve, vagy ami megérint: "kövesd a fehér nyulat", az az irány! Mézesmadzaggal is szolgálhat néha az élet, mint ahogy nálam történt egyszer.

Élményemre rá két évre egy szilveszteri illumináltsággal járó, haverokkal való pókerezés közben megesett egy újabb furcsaság. Kaptam egy pillanatra egy képességet, - ezt azóta sem sikerült kifejlesztenem - de ezt annak tudom be, hogy ennek mikéntje után kutakodva kellett megtalálnom később a számomra tökéletes és precíz, önismereti alapokra oktató személyt. Róla beszéltem az előző írásban. Ezt a képességet belső látásnak hívják és a magyar nyelv 'lelki szemei' szókapcsolata érzékelteti, hogy ez egy valóban létező valami.

Egy mozgóképet láttam lezajlani, ami akkor villant be a látóterembe egy másodpercre, miután dáma párt kaptam kézbe utolsó leosztásnál egy az egyben maradva ellenfelemmel. Egy bubi párt megkukkantó kéz szerepelt a jelenetben. Kisvártatva barátom valóságban is emelt, de csak picit. "Na itt most le sem moshatod magadról hogy csaltál! Ezt figyeljétek!" - jegyeztem meg viccelődve az osztónak, - ki ártatlanul mentegetőzött - miközben én 'all in'-ig emeltem. Tudtam hogy meg lesz adva és azt is hogy mivel. És így lett! Lehidaltam rajta így is, pedig éreztem, tudtam, láttam. Nem tudtam nyugodni ez után az eset után. Kerestem a neten és találtam egy 'belső látás tanfolyam'-ot. Ha a belső látást nem is, de az önismeretet megtanultam ott innentől kezdve.

Persze azóta sem tapasztaltam ilyen szintű vizuális megérzést. De valahogy nem is éreztem soha késztetést a kigyakorlásához, pedig módszerekről tudomást szereztem. Szerencsejátékokban úgy látom, ha pénzről van szó, egyszerűen nincs is engedélyezve Fentről ezeknek használata.

De azt hiszem, az életben mindenki kap valamilyen képességet, amiben jó, amivel az útján elevickélhet. Ha arra szüksége van. Ha nincs, ha esetleg csak hátráltatná, levinné az útjáról, nem biztos hogy érdemes kierőltetni ilyesmiket. Tudni kell bánni és nem visszaélni velük ugyanis, mert különben visszaüt a dolog.

Hogyan lehet vajon elérni a megvilágosodást önismereti lépésekben? Ahogy épp Osho mondja, ez nem a tanulásról szól, épp ellenkezőleg, visszatanulásról (unlearning). Vagyis elméletileg meg kell tanulni visszacsinálni a gyerekkorunk óta ránk rakódott tanultságot. Gyermekként még mindenki megvilágosodottként viselkedik, látni ahogy minden impulzust úgy reagálnak le, ahogy kell, ahogy kellene nekünk is. A valóságról előítéletesen kialakított címkék nélkül. Azt látva ami van, nem pedig üres szavakat az élő dolgok helyett. Persze később, a mai társadalom elvárásai szerinti nevelés során kit jobban, kit kevésbé altatnak el. Ez van, ez egy ilyen világ most.

Tárgyak, élőlények, személyek helyett például csak a róluk kialakult, számunkra általános képüket látjuk. Egy fogalom-skatulyát. Nevén nevezzük a madarat például amit látunk, onnantól már nem kell figyelmet szentelnünk neki. Persze mindennek gyakorlati okai is vannak: nem bírnánk lényegi dolgokra koncentrálni a külvilágból folyamatosan érkező információ-cunami mellett. Így szűkítjük a bejövő adatmennyiséget feldolgozható mértékűre. Kevésbé lényegesnek ítélt dolgok helyére azokról előzetesen megfogalmazott elnevezéseket, címkéket rakunk szemeink és a valóság közé.

Nem vagyok megvilágosodott abban az értelemben, hogy nem vagyok ebben 0-24-ben, korántsem. Még. De megtapasztaltam az állapotot magamtól, pszichedelikumokkal pedig több ízben is később. És napról napra egyre kevesebb személyiség-szennyeződés választ már el tőle.

És akkor mi lenne, ha abbahagynám a kényelmes önpusztítást is és komolyan venném újra a kundalini jógát? A jógák királyát, vagy turbó jógát, ahogy olvasni róla. Csak mert nem találtam még hatékonyabb módszert, ami nem drog és mégis ezirányba segít felfelé. A kundalini röviden semmi másról nem szól, mint végtelenségig ismételgetett egyszerű mozdulatok ki-be légzés általi megtámogatottságáról. A magyar nyelvből pedig tudhatjuk, hogy a lélegzet, az a hasonuló 'g' hang ellenére valójában lélek-zet. Ott van hozzáférhetőségünk a lélekhez a fizikai síkon magyarán.

Magas energiaszint önmagában is segít a magunkra rálátásban, tisztításban. Bár nagyon fontos a jó energetikai állapot, de ez sem lehet minden. Mindenféle drog valahol időleges energialöketet ad. Felrepít, de aztán ugyanolyan mértékű alsó kilengésnek is követnie kell. Láttam goapartykon embereket tapicskolni a szintetikus megvilágosodás mocsarában, jó dolog, el lehet bohóckodni ezzel is, én is csináltam, csak az sem arra való, nem árt ha van mögötte önmegismerési szándék.

Az energetizálás önismeret nélkül véleményem szerint kevés és veszélyes is lehet. Ha megfigyeljük a természetet, ott ha egy növény kevés fényt kap, de sok energiát, hamar szárbaszökken ugyan, de elnyurgul, nincs szilárd törzse, alapja, ami megtartaná. Légvár. Ha az alapok nincsenek rendben, bukás lesz a vége. Lásd Oshót a kilencven-valahány Rolls Royce-ával. Hát kinek így, kinek úgy próbálja megmutatni az Élet, hogy ugyan vegye már észre magát, valami nagyon nincs rendben. Neki ott már ez sem tűnt fel úgy látszik.

Tíz év tapasztalása dióhéjban. Úgy érzem kötelességem minden tudásom és tapasztalatom átadni, ha már ez a helyzet adódott. Elhinni nem kell semmit, utánajárni viszont javallott. Akik ismernek a régi időkből, tudják mekkora fejlődésen mentem, megyek keresztül. Bár mindenki fejlődik ahogy látom a maga ütemében, senkinél nem láttam még ekkora iramot azóta sem az összes ismerőseim közül. Pedig nem is meditálok. Dehogynem, valójában folyamatosan azt csinálom, csak éber állapotban, azt meg nem szokták annak nevezni. Lehet úgy is pedig, ha ismerjük eléggé az egónk módszereit és tág eléggé a tudatunk hozzá. Én ezt tűnődésnek hívom.

Az azóta eltelt időben pedig épp további tudást és papírt szerzek coach szakterületen; még van egy évem hátra egy két éves képzésből. Egyébként itt tanulok meg most igazán emberekkel bánni, embereken hatékonyan segíteni tudni, nem beszélve a tudásom és világlátásom hiányzó mozaikdarabkáinak megszerzéséről. Ha tehát úgy érzed önismereti személyi edzőre, méginkább egy spirituális coach-ra van szükséged, válassz a mentorcsomagjaim közül, melyet aztán tovább személyre szabunk a Neked megfelelő módon!