Október első hétvégéjét ha tehetem a Pálos 70 zarándoklat és teljesítménytúrának szentelem, ahogy idén is. Ám számomra ez inkább egy jó hangulatú teljesítménytúra nyitott, természetbarát, gyaloglást kedvelő emberek között. Egy zarándoklat keresztény töltete nem igazán az én szájízemnek való, ki is fejtem nagyjából miért nem.

A túra eleje viszonylag magányosan és eseménytelenül telt, otthonról "lerohantam" Csobánkára a 40-es táv rajtjához, majd vissza a Szentkút forráshoz, ahol a kápolnánál épp misét tartottak. Mellette pedig az első ellenőrzőpont harapnivalókkal és az itt elmaradhatatlan menzateával. Ezt a szót bár lelkes várakozással ejtettem ki - évente egyszer élmény ilyet inni -, mégis félve mentegetőzött kínálgatója, holott tényleg nem bántásból mondtam, szeretem. Mindenesetre jót mosolyogtunk végül a tea ízvilágának múltidéző hatásán.

Tovább haladva, már otthonom felett járva a hegygerincen, egyszeriben megafon hangja veri fel az erdő csendjét. Sejtésem beigazolódik, a legszűkebb ösvényeken érem be a három napos vezetett, csaknem százfős pálos zarándoklat kígyózó csoportját, ahol is, sajnálatomra ha nem is megafonból, ahogyan lelki szemeimmel elképzeltem, de egy segéd hátára erősített hangszóróból mikrofonon keresztül prédikál nekik egy fehérruhás pálos szerzetes.

Egy darabon hallgatnom kell tehát nekem is, nem mintha kivetnivalót találnék benne: rövid történeti áttekintés Boldog Özsébről, a Pálos rend megalapítójáról, majd ezután személyes, hitet erősítő élményeiről számol be az atya.

Az isteni Gondviselésről hoz fel történéseket, arról ahogyan Írországban zarándokoltak és épp fogalmuk sem volt hol találnak szállást, mit fognak enni. Becsöngettek egy házba, hogy vizet kérjenek, mire megvendégelték őket nemhogy vízzel, de étellel is. Ez is valami, ez akkora bizonyíték a csodákra? - gondolom magamban. Azért ez még megmagyarázható természetes emberi viselkedéssel is.

Eszembe jutnak erre saját élményeim, én ennél hihetetlenebb eseményeket tudnék felhozni, mondjuk például a két évvel ezelőtti montenegrói túrámról, mikor is 12 euróval a zsebemben nekivágtam még a kirándulás végére egy öt napos levezetésnek Ulcinj városába gyalog, egyedül. Akkor ott beraktáraztam maradék pénzemből kenyeret, zabpelyhet, pörkölt szóját, mondván lesz ami lesz, a hátralévő napokat kihúzom rajtuk. Szőlőt meg fügét találok. És csoda-e vagy sem, ott amire vágytam és valóban szükségem is volt, megkaptam. A kenyerem mellé találtam egy külvárosi, szinte járatlan ösvényen elhullajtott, még friss paprikákat. Valakinek kiesett a kosarából két darab, hogy ott bevárjon engem. Máshol egy apró bicskát is találtam, nem mintha ne lett volna ott késem, de vágytam akkoriban egy hasonlóra, ami könnyű és zsebben elfér gombászni járni. Egy mágneses karkötőt is találtam Ulcinj utcáin, amit viszont nem tudtam mire vélni, csak otthon tudtam meg később, ízületi bántalmaknál segít a mágnes. Tudni kell, hogy előző napokban a Rumija hegységben kétszer is ráestem ugyanarra a csuklómra, amely valószínűleg megrepedt, be is dagadt. Amire akkor ott vágytam, amitől féltem bevonzottam. Volt hogy kígyó suhant át előttem az úton, amivel való találkozástól viszont napok óta rettegtem, ám olyan hirtelen történt, hogy megijedni nem volt időm, viszont láthattam azt is, mennyire tart az embertől és egyáltalán nincsenek ezek a kígyók támadó kedvükben ilyenkor. Bevonzottam egy fa matuzsálemet is ezen a "kígyós", "paprikás" útszakaszon. Azon az elhagyott külvárosi ösvényen csak mentem az orrom után felfedezőútra és végül egy tekintélyt parancsoló fához érkeztem, mely minden bizonnyal csak a mellette csordogáló pataknak köszönhette korát. Vagy ugyanitt az minek tudható be, hogy öt darab bontatlan kisüveges sört találok egy utcán hajnal kettőkör? Túristák már nem bírtak vele bizonyára. Ez is szükség? Ez inkább már hájjal kenegetés, egy felettébb kedves gesztus. Mindezek az apró csodák az Ulcinjban töltött három nap alatt történtek. Bátorság kellett akkor nekiindulni ennyi pénzzel egy vadidegen környéknek? Nem. Hit, vagy pontosabban Ősbizalom. Mert csodák folyamatosan történnek, csak nyitott szem kell hozzájuk, hogy észrevegyük. Mondhatnám úgy is, a szem és a lélek nyitottságának mértékével arányosan történnek meg. És ha ki merünk lépni a komfortzónánkból.

Megelőzöm elmélkedéseim közepette a maradék hívőt is és ismét sietősre veszem lépteimet. Pihenőt iktatok be Pilisszántón, útbaesik. Másfél óra lazítás után ismét kilépek, következő állomás Klastrompuszta. Pezsgőtablettákkal várnak, kalciumot választok, bal térd egy ponton enyhén rakoncátlan egy kanyarban emelkedő útszakasznak köszönhetően. Kell a bemelegítés máskor.

Kortyolgatás közben beszédbe elegyedek egy feltűnően sportos alkatú fiatalemberrel, aki csillogó, nyitott szemekkel nézelődik, kapcsolódik emberekhez. Nehezen hiszem el, hogy első gyalogtúrája ez. Bakancsával ügyködik, lyukas, behullik a kavics. Nem baj azt mondja, szereti a kisebb fájdalmat. Na mondom ezzel itt nem vagy egyedül nyugi, itt mindenki szereti ha fáj. Nevetünk.

Továbbindulva újra beérek egy velemkorú párt Csobánka óta, immáron ismerősként barátságosan üdvözöljük egymást. A szakállas srác ábrázatát megjegyeztem felfelé kihegyezett bajszáról. Pilisszentléleknél majd gulyáslevessel várnak tudom jól, ismét rákapcsolok. Egy kikericsekkel teli réten megint beérem a pálos zarándokcsoportot. Megintcsak sietnem kell, nem akarok sorbanállni ebédnél.

Szentléleken ebéd utáni sörözést ejtek meg a kocsmában, itt egy Csíksomlyó feliratú pólós srác ül le velem szembe. Mesél a kinti felemelő hangulatú élményéről, a millió emberről, hogy bár ő vonattal zarándokolt, de tervezi a 40 napos ezer kilóméteres utat is gyalog. Van egy hetvenéves ismerőse, aki már megtette. Nem semmi mondom, akkor az hosszabb mint a Camino.

A falu felett nemsokkal újabb állomás, ismét pálos kolostorrom. Itt kínálgatják a sokak által várt molnárkalácsot, egyéb finomságokat és szőlőt - egyik kedvenc megállóm. Harmadszor is összefutok ugyanazzal a párral, immáron kacagva az eseten, barátokként üdvözöljük egymást. Be is mutatkozunk, kiderül ők is piliskörnyékiek, jófejek, aranyosak, kölcsönös a rokonszenv.

Sokáig azonban nem időzhetünk, egy hosszabb szakasz következik most a Dunáig, nagyrésze már majd sötétben. Meg a helyzet is az, hogy újra feltűnik a keresztet cipelő vezetett zarándoksereg és nem árt előttük maradni.

A kolostorrom feletti sziklákon kicsit leszakadok, elidőzöm még a naplemente előtti kilátásban gyönyörködve, de sok időm nincs, a távolból hangszóró hangja késztet továbbindulásra.

"Könyörögjünk!" - hallom az imára szólítást hátam mögül a hordozható hangszóróból. Sietősebbre fogom. Közben eltöprengek. Könyörgés? Te jó ég! Nem mondom, hogy soha nem könyörögtem még Istenhez, de ez egy nagyon mély félelem szint, tisztában vannak vele? Ide lehívni embereket, minek? Ja hát persze, a keresztény hívők folyamatos félelem szinten tartása a könnyen irányíthatóság egyik feltétele. Így alakították ki ezt a rendszert a megalkotóik. Ezért is félnek egy misztikus, túlvilági pokoltól, ezért hívják magukat Istenfélőknek, pedig, ahogy Mikhail Naimy szufi író megfogalmazta: "Ha félsz Istentől, nem hiszel Istenben." Vagy legalábbis nem ismered igazi természetét. Nem tartózkodtál még hozzá igazán közeli hangulati-, energiaszinten, én úgy mondanám.

Tovább bandukolva a hegygerincen a semmi közepén egyszercsak egy fára ragasztott papírlap tűnik fel, rajta idézettel. Innen tudom, közel a Szent Jakab zarándokutasok rejtett fogadópontja. Az írás így szól: "Már félig elérted amit akarsz, ha tudod, mit vagy hajlandó feladni érte." Uhh. Hát igen. Mert itt reked meg mindenki a fejlődésben, az igazi szárnyalás megkezdése előtt. Káros, nem építő szokásokat ha az ember elhagy, űr támad. Ezek helyére kell betenni újakat, építőeket céljaink eléréséhez. Minden ami nem támogatja a célt, hátráltatja azt.

A "jakabosok" már régi ismerősként üdvözölnek, ugyanitt ismerkedtem meg velük három éve. Állomásukon jó hangulat, gyertyafény, zene, tábortűz, sőt eperpálinka, tátratea is előkerül. Újdonsült kedvenc ismerőseimtől egy biccentéssel veszek ezen a ponton búcsút, úgyis találkozunk még gondolván, én még kicsit maradok itt.

Ránksötétedik. Leülök a tűzhöz, onnan figyelgetem a szinte folyamatosan szállingózó, határfeszegető óriás-szentjánosbogarak érkezéseit, örömködéseit, tovaröppenéseit. Csaknem két órát időzök, nehezen akaródzik továbbállni, de még 9km vár rám a révig, teljes sötétben immár az erdőn át.

Kemény vagyok, lámpa nélkül feszülök neki az útnak. Tíz perc után azonban feladom a botorkálást, túlmegyek egy kereszteződésen, de szerencsémre hátranézve éppen észrevettem egy fejlámpa elkanyarodását. Visszamegyek a helyes útra és előveszem hát a telefonom gyengécske fényét, miközben magamban röhögve eszembe jutnak ugyanerről a szakaszról a két évvel ezelőtti emlékek. Akkor egy cimborámmal voltam és egy pucér női alakot világító öngyújtó segítségével tettük meg a hátralévő teljes szakaszt innentől végig. Zarándoklat, kissé sajátos ájtatosságban.

Néhány kilóméter után azonban elkezdek azon aggódni, hogyan találok itt majd vissza holnap, nem hoztam térképet és nem is jegyeztem, nem is nagyon látom az utat ezen a részen. Térkép nélkül pedig még nem jöttem visszafelé erre. Addigra ugyanis leszedik az összes szalagot a fákról a szervezők. Bár végülis van vezetőfüzetem, azt visszafelé olvasva, majd csak megfejtem valahogy. De nem vagyok nyugodt. Egyébként is, közeledhetne már a Duna gyorsabban ebben a nagy sötétben.

Nem telik el negyedóra és egy földön heverő Pilis térképbe botlik lámpám fénye. Ledöbbenek. Ezek szerint valakinek el kellett hagynia, hogy így adja át nekem, holnapra. Mondanom sem kell mekkora erőt és nyugalmat adott ez, főleg annak fényében, hogy legalább egy éve akartam már friss térképet venni, mert az enyém már kopott, szakadt és régi. Egyébként sem találtam meg ma. Jókedvem kerekedik az elcsigázottságból.

Így feldobva érkezem a kompváró ellenőrzőponthoz, ahol Pálos 70-es rejtettidézetes csoki és még forraltbor is fogad a tűz mellett. Lelki béke. A másnap kibontott csoki papírján egyébként ez állt: "Az Úr úgy őriz engem, mint nyáját a pásztor." Jól jött ez akkor elolvasva is.

A Duna túlpartján Szobot elhagyva, az úgynevezett Sukola keresztnél, a cél előtti utolsó állomásnál a következőkkel indítja tovább a pecsételésen túlesett túrázókat a fogadó srác. "Itt jobbra majd lesz egy ház, lehet hogy késő van, de ha még égne a villany, azt üzenték szívesen fogadnak minden zarándokot, ha esetleg van kedvetek benézni." - "Azt' pálinkájuk van-e?" - trollkodom kicsit egy nemodaillő kérdéssel. Egyedül nevetek, meglepetten annyit válaszol csak a fiatal önkéntes, hogy hát azt ő nem tudja. Más a humorunk, vagy épp a hullámhosszunk úgy látom, sebaj. De sajnos nem ég már sehol semmi fény, így hát marad a végcél.

Határozottan kimerülök azért, mire beérek Márianosztrára, az utolsó 7km igazán kellemetlen, sík, de mégis göröngyös köves terep, főleg így sötétben. Közel 50km lett ezzel a lábamban mára, holtponthoz nem érkeztem ugyan, de épp elég volt most ennyi. Volt már ez nyolcvan is előző években és nem is sokkal voltam fáradtabb. A Magyarok Nagyasszonya templomban pecsét, oklevél fogad, az iskolában vacsora, "csúcsborozok" még kicsit, majd hálózsákbazuhanok.

Másnap nem várom meg a misét, amire pedig még Szlovákiából is jönnek buszokkal. Ereklyés kirakodóvásár, kakasosnyalóka, kivetítő, "öregnénike hordák", "bucsu". Egyszer megvártam majdnem végig a szertartást és bár kedvemre való volt az, ahogy külön az országért is imádkoztak a pálosok, mégis ez a keresztény hangulat, légkör akkor sem nekem való.

Ahogy az egyik fogadóponton jegyezte meg valaki előző nap: "Azok akik egyesével, vagy ketten-hárman érkeznek túrázók, mind milyen felszabadultak, vidámak, de ahogy megjön a pálos zarándoklat, minden évben ugyanaz.. Mindenki befordult, zárkózott, valami nem oké. Nem jó végignézni rajtuk."

Hát akkor valamit biztosan máshogy csinálnak, mint Jézus csinálná. Pedig semmi bajom a Pálos renddel, a nyitottabb, barátságosabb keresztény szekták közé tartozik. De kutyából akkor sem lehet szalonna, ha az alapok nem tiszták. Sajnálom, de ez a helyzet.

Hazafelé a másik, nem kijelölt útvonalat választom Szobig, az szépen kihalt lesz, különben is ott van közben egy forrás, a Mária kút. Meg is pihenek ott kicsit, miközben kavarognak bennem a tegnapi emlékek, felváltva az előttem álló még bő harminc kilóméter magányosságának lehangoló voltával. Viszont térképem van, lehet hogy teljesen új útvonalat választok így, mindig lehúzó másnap ugyanazon, az akkorra már teljesen elhagyatott szakaszon végigmenni egyedül.

Tegnapi új barátaim is hiányoznak furcsa mód, megkedveltem őket és nem volt időnk elbúcsúzni sem, nem találkoztunk már később. Ki tudja, talán soha többet nem is fogunk. Ám ezzel kapcsolatosan fülembe csengenek a pár napja coach-képzésen hallott szavak: "Ha valaki hiányzik az életedből, azzal még rendezetlen szálak vannak, találkozni fogtok még." Nyilván egy következő életben legtöbbször.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal hagyom ott a forrást. Öt perc sem telik el, mire négy gyalogos alak tűnik fel az egyébként még autók által is gyéren járt kövesút túloldalán a távolban. Nadrágszínéről már messziről felismerem hiányolt ismerőseim egyikét. Hihetetlen véletlen! Nem gondoltam volna azt, hogy Szobon éjszakáztak és csak másnap reggel teszik meg a fennmaradó részt Nosztráig. És hogy nem is a kijelölt úton? Ez mi? "Az utak csodálatosan összeszaladnak a megjelölt vándorokkal." - találtam rá utólag erre az idevágó Kassák Lajos idézetre a napokban.

Közelebb érve ők is felismernek, már messziről kiabálnak, örülnek nekem, mesélik is két társuknak: "Na ő volt az akiről beszéltünk, hogy hányszor kielőzött!". Ügyelnem kell, nehogy könnycseppek jelenjenek meg a szememben, miközben még egy utolsót beszélgetünk, búcsúzkodunk mosolyogva. "Jövőre ugyanitt!" - "Jövőre ugyanitt" - egyezek bele a nyilvánvalóba.

Immáron megnyugodott, felemelkedett lélekkel vágok neki a hátralévő visszaútnak. Ismét béke telepszik rám, mely még otthon is, napokig is, azóta is tart. És erről is kell szólnia egy teljesítménytúrának.

Írta: Kerekréti Szabolcs 2015 október 10.

Ha idáig eljutottál az olvasásban, akkor talán érdekel, hogy az idei év utolsó Tévhitek Helyett eseménye rendhagyó módon a Pálos 70 gyalogtúra 40-es, vagy 25-ös szakaszaival lesz összekapcsolva 2016 október 8-án. Részletek az Események menüpontban.