Reinkarnációs életeitek során tágítjátok tudatotokat, fejlesztitek képességeiteket, fogalmaitokat, érzékleteiteket, értékeiteket. Elszakadtok az önmagatokra kényszerített megkötések alól, és lelkiekben gyarapodtak, ahogy megtanuljátok félrevetni a korlátozásokat és dogmákat.

Csakis tőled függ, hogy milyen gyorsan tanulsz. A jóval és rosszal kapcsolatos, korlátolt, dogmatikus, merev nézetek hátráltathatnak. A létezésre vonatkozó, szűk látókörű elképzelések több életidőn keresztül elkísérhetnek, ha nem válsz lelkileg és pszichológiailag kellően hajlékonnyá.

Ezek a merev nézetek pórázként működnek: arra kényszerítenek, hogy szűk sugarú körben járj, mint a megkötött kiskutya. Ilyen esetekben, esetleg több életen át is a jó és rossz fogalmai ellen fogsz harcolni, és körbe-körbe futva zavarodottság, kétely és szorongás kísér.

Barátaid hasonló problémákkal küszködnek majd, mert azokat vonzod közel magadhoz, akiket ugyanazok a gondok emésztenek. Még egyszer elmondom: a jóról és gonoszról vallott nézeteitek nagy része torz, és árnyékot vet mindarra, amit a valóság lényegével kapcsolatban meg kellene értenetek.

Ha bűntudatot ébresztesz magadban, az számodra valóságos lesz, és attól kezdve tenned kell vele valamit. Sokan közületek alaptalan bűntudatokat hordoznak: értelmetlenül terhelik le magukat a bűntudattal. Úgy látszik, a ti tevékenységi dimenziótokban rosszból bőséges a választék. Hadd mondjam el: aki gyűlöli a rosszat, az csupán egy újabb rosszat teremt.

Tehát: Abból az állapotból, ahol ti vagytok, nehéz érzékelni, hogy minden esemény a teremtés irányában hat; nem könnyű megbízni a saját természetetek spontán teremtő erejében. Ölni a ti rendszeretekben egyértelműen erkölcsi bűntett, de büntetésből megölni valakit csupán növeli az eredetileg elkövetett hibát. Valaki, egy nagyon híres vallásalapító - ha úgy tetszik, egy civilizáció megalapítója - azt mondta egyszer: “Ha megtámadnak, fordítsd oda a másik orcádat is”. Föl kellene fogjátok ennek a mondásnak az eredeti értelmét. Azért kell oda­tartanod a másik orcádat, mert tudod, hogy a támadó lényegében önmagát támadja.

Ekkor vagy szabad, a reakciód ekkor kedvező. Ha viszont enélkül a felismerés nélkül tartod oda a másik orcádat, de közben megbántottságot érzel, vagy erkölcsi felsőbbrendűséged vélt tudatában fordítod oda másik orcádat, akkor válaszod távolról sem megfelelő.

Mindez alkalmazható a reinkarnációs életekben működő kapcsolataidra is, és nagyon is jellemző a mai, mindennapos élményeidre. Ha gyűlölsz valakit, az a gyűlölet összeköt az illetővel, annyi életen keresztül, ameddig engeded, hogy a gyűlölet marcangoljon téged. Ebben az életben és az összes többiben is azokat a minőségeket vonzod magadhoz, amelyekre figyelmedet összpontosítod. Ha hosszasan, mélyen foglalkoztatnak a téged ért igazságtalansá­gok, akkor még több ilyen élményt vonzol magadhoz, és ha így folytatod, akkor a következő életedben ugyanez tükröződik majd. Az is igaz, hogy az életek között van “idő” a megértésre és az elmélkedésre.

Azok, akik jelenlegi életükben nem hajlandók élni az ilyen lehetőségekkel, nagyon gyakran akkor sem hajlandók, amikor az élet véget ért. A tudat viszont akkor is növekszik. Akkor is teremt. Akkor is kifordítja önmagát ennek érdekében. Önmagadon kívül semmi sincs, ami arra kényszerítene, hogy megértsd ezeket a dolgokat, hogy szembenézz velük.

Semmi értelme tehát azt mondani: “Ha ennek az életnek vége, majd végigtekintek tapasztalataimon, és rendbe szedem a dolgaimat.” Olyan, ez, mintha egy fiatalember így beszélne: “Majd, ha öreg leszek és nyugdíjba vonulok, használni fogom azokat a képességei­met, amelyeket most nem fejlesztek ki.” “Következő” életed számára most díszletezed be a színpadot.

Gondolataidban, mindennapi tapasztalataidban van az összes válasz. Ebben az életedben elért minden sikeredet, minden képességedet előző életeidben alapoztad meg. Jogod van arra, hogy rendelkezz velük. Megdolgoztál a kifejlesztésükért. Ha körülnézel rokonaid, barátaid, ismerőseid, üzleti-szakmai kapcsolataid körében, akkor is megláthatod, milyen ember vagy, mert hozzájuk vonzódsz, ugyanúgy, ahogy ők vonzódnak hozzád: nagyon mélyen rejlő belső hasonlóságok okán.

Ha egy hónapon át naponta többször rászánsz öt percet, hogy megvizsgáld gondolataidat, pontos képet kapsz arról, miféle életet készítesz elő magadnak a következő alkalomra. Ha nem tetszik, amit fölfedezel, akkor jobb, ha hozzálátsz gondolataid, érzelmeid megváltoztatásához.

Ebből a könyvből a későbbiekben kiderül, hogy megteheted ezt. Nincs szabály, amely kimondaná, hogy minden egyes életedben ugyanazokkal kell találkoznod, akiket már előzőleg is ismertél, de a vonzódás természete olyan, hogy mégis gyakran ez történik.
(...)

Ha a szeretet, az egészség, a létezés érzését erősíted, akkor ebben az életben s a többiben is ezeket vonzod magadhoz, hiszen ezekre koncentrálsz. Az a nemzedék, amelyik gyűlöli a háborút, nem teremti meg a békét. A békét az a nemzedék teremti meg, amelyik a békét szereti.

Bármilyen ügy, személy vagy ok miatt gyűlölettel meghalni komoly hátrányt jelent. Minden lehetőségetek megvan arra, hogy jótékony módon újraalkossátok személyes tapasztalataitokat, és megváltoztassátok világotokat.
A következő életedben ugyanazzal a világszemlélettel működsz majd, mint amivel most. Ha most ragaszkodsz a benned munkáló gyűlölethez, akkor nagyon valószínű, hogy ezután is ezt fogod tenni. Másfelől viszont az igazság, az intuíció, a szeretet, a kreativitás és a most elért eredmények ugyanúgy a javadra válnak majd, mint ahogy most.

Tudod: csak ez a létező valóság. Ezek a létezés valódi alapjai. Ahogy Ruburt fogalmazta egyszer:

Az alakváltozás nem pusztulás. A tudat nem semmisül meg. A zivatar kirobbanó energiája nagyon is kreatív erő. A vihar része a teremtésnek. Ti a saját szemszögetekből nézitek, mégis az egyik ember a teremtés örök körforgását látja a zivatarban, a másik pedig az ördög művének tartja.

Egész életetekben a magatok módján értelmezitek az általatok érzékelt valóságot; ez a szemlélet hatást gyakorol rátok, következésképp másokra is. Az az ember, aki gyűlöl, ezzel a beállítódással a maga szűk, előítélettől korlátozott keretei közé szorítja a valóságot.

Azért tárgyalom ilyen nyomatékkal a gyűlölet kérdését ebben a fejezetben, mert a gyűlöletnek katasztrofális reinkarnációs szerepe lehet.

Szeretném azt is megértetni, hogy az sem jobb, ha a gyűlöletet gyűlölöd. Akkor is ugyanabba a csapdába esel.
Arra van szükség, hogy mélyen, alapvetően higgyetek a vitalitásban: bízzatok abban, hogy a tapasztalat minden eleme egy magasabb jót szolgál, függetlenül attól, hogy észreveszitek-e, amikor a “gonoszság” átalakul teremtő erővé. Amit szeretsz, az szintén része lesz ennek az életednek és a többinek is.
A legfontosabb, minden életre érvényes tudnivaló az, hogy egyetlen élményedet sem kényszeríti rád senki. Minden tapasztalatod híven követi érzéseidet és hiteidet.

A szeretet és a kreativitás hatalma már a puszta létezésedben is megmutatkozik. Ez az az igazság, amelyről oly gyakran megfeledkeznek: hogy a tudat és a létezés folyamatos, és magába olvasztja azokat az elemeket, amelyek számotokra oly pusztítónak látszanak.

A gyűlölet valóban hatalmas erő, ha hiszel benne, de ennek ellenére hiába gyűlölnéd az életet, attól még létezni fogsz. Kivétel nélkül mindannyiótoknak vannak megoldandó feladatai, csak megfeledkeztetek róluk. A szerződést - hogy úgy mondjam - a születésetek előtt írtátok alá. Most szerzett barátaid közül sokan már akkor is közel álltak hozzád, mielőtt a jelenlegi életedre megszülettél volna.

Ez nem azt jelenti, hogy minden egyes ismerősödet ismerted már korábban is, és pláne nem jelenti azt, hogy ugyanazt az unalmas lemezt játsszátok le újra meg újra, mert minden ismeretség új a maga módján. Ha eszedbe jut, amit a családokról mondtam, gondolj arra is, hogy a mai városokat és falvakat ugyanilyen városok és falvak múltbeli lakossága népesítheti be: új tapasztalatok birtokában, megváltozott körülmények között a csoport tagjai új kísérleteket folytathatnak le.

Olykor előadódhatnak olyan variációk, hogy egy bizonyos város lakóiként születik újra egy csoport, amely - mondjuk - 1632-ben együtt élt már egy írországi faluban. Lehet, hogy ők alkotják most egy kisváros lakosságát Idaho államban.

Megeshet, hogy egyesek, akik valaha az Óvilágból át akartak kelni az Újvilágba, most itt születnek újjá. Azt se feledd, hogy a korábbi életek során megszerzett képességek most is a rendelkezésedre állnak. Saját eredményeidet magad aratod le. Álmodban gyakran kapsz ezekre vonatkozó információkat, és létezik egy bizonyos álom-Gestalt, az álmok egy alaptípusa, amelyben azok kommunikálnak, akik korábbi életekben már ismerték egymást.

Az effajta álmokban általános információtömeg cseréje zajlik, az információt aztán az egyes csoporttagok úgy használhatják fel, ahogy akarják. Általános fejlődési tervek készülnek, ahogy a csoporttagok - például egy település lakosai - eldöntik közös sorsukat. Egyesek mindig valamely csoport tagjaként térnek vissza, valaha volt kortársaikkal körébe, mások viszont elutasítják az efféle közös vállalkozásokat, és sokkal elszigeteltebb környezetbe születnek.

Ez pszichológiai érzelmek kérdése. Némelyek könnyedebbek, magabiztosabbak, munkaképesebbek, ha másokkal dolgozhatnak együtt. Gondold végig ezt a hasonlatot: Jancsika az óvodai csoportjának tagjaival jár együtt minden iskolát egészen az érettségiig. Reinkarnációs viszonylatban: ő bizonyára mindig a társaival együtt tér vissza. Mások viszont iskoláról iskolára vándorolnak, viszonylag magányosnak tűnnek, nagyobb szabadsággal rendelkeznek, több kihívással találkoznak, viszont nélkülözik a többiek által választott, megnyugtatóan biztonságos környezetet.

Minden esetben maga az egyén határozza meg nemcsak az egyes életeket, az időtartamot, a környezetet és a történelmi kort, hanem a jellemet és a fejlődés módozatait is. Annyiféle módon lehet tehát reinkarnálódni, ahány belső Én létezik, és minden belső Én az őrá jellemző módszereket fogja választani.

Jane Roberts - Seth könyve

A napfordulók azoknál a népeknél lettek ünnepnapokká, amelyek először tértek rá a szoláris, azaz napév szerinti időszámításra, és ahol jelentős napkultusz alakult ki.

A kereszténység kialakulása idején  a Római Birodalomban  már a Julius Caesar-féle szoláris naptárat használták, és a Napot megszemélyesítve, különféle istenek alakjában tisztelték.

A nappaloknak a téli napfordulótól kezdődő hosszabbodását a napisten újjászületéseként ünnepelték.

A keresztény egyház a 4. századtól kezdve ekkorra  tette Krisztus születésnapját, azaz karácsony ünnepét .Krisztust (jelképesen) a " legyőzhetetlen nappal" azonosították.  Ugyan Jézus születésének ünnepe csak a 4. században került december végére, az ókori népek  ember emlékezet óta l ekkor ünnepelték azt, hogy a leghosszabb éjszaka véget ér, s újra hosszabbodni kezdtek a nappalok.  Még a karácsony szó is a téli napfordulót őrzi, de néhány magyar népszokás is ebben a csillagászati jelenségben gyökerezik.

Az európai népeknek  már az ősidőkben is voltak ünnepi rítusai, amelyekkel az év leghosszabb nappalait meg  éjszakáit ünnepelték.

A téli napfordulat ünnepköre, mely András napjától farsang farkáig tart, jóval hosszabbra nyúlik, mint a nyári napforduló ünnepi időszaka. Azért, mert a természet télen pihen, s nyugalomban van az is, akit munkája a természethez köt. Ráérősen ünnepel, de figyelme már a következő évi termés és az állatszaporodás körül jár.  Ennek érdekében próbálja megtenni ami hatalmában áll, s megnyerni  a természet erőit. Csoda-e tehát, ha az egyház elfogadta a napfordulók pogány külsőségekkel való ünneplését, de azokat saját tartalommal és jelentéssel töltötte meg?

Forrás: netfolk.blog.hu

Továbbá:

Máté Imre a Téli napfordulóról

Karacsun a téli napforduló ünnepe

Napszimbólumok a világ tájairól

Oszd meg másokkal is, ha hasznos volt!

"Amint keresel, tévúton vagy!" - olvastam egyszer Oshótól ezt a meglátást. És ezt tapasztalom én is: a keresés - bármilyen téren - feszültséggel jár, stressz ez is. Lelkibéke-ellenes tevékenység.

Például az a szókapcsolat is milyen érdekesen alakulhatott így, hogy: "pénzt keresni". A pénzt nem annyira jó stratégia "keresni" szerintem, kiérdemelni kell tudni inkább. Felnőni hozzá, befoltozva személyiségünk hibásan működő részeit. Sok emberen látni: amíg negatív érzelem társul a pénzre való, akár csak gondolat révén, ott egy taszító erő lép fel.

Minél erősebb egy - múltbéli emlékkép miatt társított - rossz érzés, annál inkább égetőbb lehet foglalkozni a kérdéskörrel, legyen az bármilyen életterület. A ilyen visszatérő emlékképek általi irányítottság miatti stressz pedig jelentősen lecsökkenti életünk színvonalát.

A felszabadultabb élet a tévhiteink, káros berögződéseink belátásán és elengedésén múlik egyedül. Az ez által bekövetkező türelem, lelki béke tartós állapota pedig bőséget, a szó valódi értelmében jólétet hoz az ember életébe. Ez a fajta tudatállapot vonzza a jó történéseket is igazából.

A legtöbb ember öntudatlanul bolyong, majd pedig csodálkozik azon, mi vezette őt odáig..

Az ajánlatom most itt az, hogy ha van igényed bármely életterületed rendbetételére, választ és működő megoldásokat szeretnél problémáidra, jó eséllyel tudok Neked segíteni. További részletek januárban.

Kerekréti Szabolcs

A karácsonyról és kialakulásáról több különböző elmélet is létezik, egy californiai antropológus elmélete viszont annyira újszerű, hogy sokaknak biztosan nem tetszik majd. John Rush, a Sierra College oktatója szerint a Mikulás (vagy politikai pártállás szerint Télapó) a régi sámánok modern verziója, aki tudatmódosítókat és hallucinogéneket fogyasztott, hogy eggyé váljon a természettel, írja a Live Science.

Rush szerint a Mikulás a szibériai és sarkköri sámánok rokona. Ezek ugyanis december végén hallucinogén gombákkal megrakott zsákjaikkal rendszeresen betoppantak a helyiek sátorszerű otthonaiba. "Néhány száz évvel ezelőttig ezek a gyakorló sámánok összegyűjtötték az Amanita muscaria-t (Szent Gomba, a légyölő galóca latin neve), kiszárították, majd odaadták őket ajándékba a téli napforduló alkalmából." - mondja Rush.

Mivel télen az oldalsó ajtókat nem lehetett használni, a sámánok a tetőn lévő lyukon jöttek be. Innen származhat az elmélet szerint a Mikulás furcsa viszonya a kéményekhez. A Mushrooms and Mankind című könyv szerint a vörös színű, piros pöttyökkel díszített Szent Gomba az északi féltekén volt elterjedt és a fák tövében nőtt. Ez részben megmagyarázza a karácsonyfa és a karácsony hivatalos színeit, a pirost, a zöldet és a fehéret.

"Elsőre hülyeségnek tűnik, pedig nem az" - mondja Carl Ruck, a Boston University tanára. "Ki hallott már repülő rénszarvasról. Szerintem most már elég nyilvánvaló, hogy Mikulás együtt "utazik" a rénszarvasaival". A szibériai sámánok ismertek bizonyos állati szellemeket, akikkel együtt utaztak a látomásaik alatt. A rénszarvasok pedig Ruck szerint elég megszokottak voltak a környéken.

Forrás: Index.hu

Kapcsolódó anyagok:

Régi képeslap légyölő galócával

BBC dokumentumfilm-részlet a rénszarvasok és a gomba kapcsolatáról

Terence McKenna gondolatai a témában

Oszd meg másokkal is, ha érdekes volt!

Az ún. tisztánérzés - mások iránti nagyfokú érzékenység - a hasi csakra pszichikai képessége; ekkor lendül a „magasabb" tudatosság először mozgásba. A tisztánérzés képesség arra, hogy megérezzük, átvegyük mások érzelmeit. Empátiának is hívják.

A korábban említett tapasztalatokhoz hasonlóan ez az „érzékelés" sem nyújt olyan információkat, amelyeket az agyban zajló kognitív folyamatok feldolgozhatnának. Inkább halvány érzésként, sejtésként jelentkezik, mintha önmagunkat kezdenénk el megtapasztalni. És ahogy érzelmeink egy részét is figyelmen kívül hagyjuk, sok tisztánérző sem ismeri fel a másoktól felszedegetett érzelmeket, bár testével és cselekedeteivel reagál rájuk. Más tisztánérzők észlelik ezt a jelenséget, azt viszont nem sejtik, hogy az érzelmek forrása rajtuk kívül van.

A tisztánérzők legismertebb csoportját azok az édesanyák alkotják, akik fizikai szinten hangolódnak rá a gyermekükre. Például a gyermek távol van az anyjától, a mama mégis érzi, hogy a poronty nehéz helyzetbe került. Az anya tudatosan esetleg fel sem fogja, hogy a zavarodottság forrása rajta kívül van, de a hatást annál élénkebben érzékeli.

Másoknál előfordulhat, hogy mikor belépnek egy terembe, ahol nagy társaság gyűlt össze, egyből tudatában vannak minden jelenlévő barátjuk elvárásainak és érzéseinek. Felfogják, hogy mindenki azt várja, hogy egy bizonyos módon viselkedjenek. Emellett hirtelen hangulatváltozásokat is tapasztalhatnak magukon, miközben önkéntelenül átveszik egyik vagy másik barátjuk érzéseit. Az ilyen tisztánérző képességgel rendelkező személyeknek sokszor tömegiszonyuk van, és kerülik az összejöveteleket.

Mindenki tisztánérző egy bizonyos pontig. Általában a legtisztább formában azoknál fordul elő, akik már tapasztaltak magukon valamilyen, a felső csakrákhoz kapcsolódó pszichikai képességet, például tisztánlátást vagy telepátiát.

Ha a felső csakrák nem elég nyitottak ahhoz, hogy tudatában legyen ennek a pszichikai erőnek, a tisztánérzőre gyakran kellemetlen hatást gyakorolhat. Figyelme könnyen elterelődik a központi oszlop síkjából, és mások bajai túlharsogják belső hangját.

Ezt követi az énhatárokkal kapcsolatos zavarodottság, különösen, amikor saját cselekedetei mozgatórugóiról van szó. „Nem tudom, miért teszem ezt - nem is akarom ezt csinálni." Vagy: „Annyira lehangolt vagyok, mióta Szilvivel beszéltem, de nem tudom, miért." Az ilyen állapot sokszor valaki más hangulata vagy vágyai nyomán alakul ki.

A tisztánérzés értékes információforrás, és segíthet a pszichikai képességek fejlesztésében. Ha tudatosan viszonyulunk hozzá, nem valószínű, hogy ártalmas lesz. Sok ember tudat alatt ki van téve egy külvilágból érkező negatív sugárzásnak, amely már-már fizikai szinten hat.

Az ilyen személyeknek feltétlenül földelésre van szükségük, mert ezzel figyelmüket a test középvonalára irányíthatják, és így képesek lesznek kibogozni, hogy „melyik energia kihez tartozik". Ezután a következő lépés magának a tisztánérzés jelenségének a felismerése.

Ha látjuk a különbséget saját és mások érzelmi igényei között, tudatosan kizárhatjuk a nem kívánt „sugárzást". Sok tisztánérző kötelezve érzi magát, hogy válaszoljon a felé sugárzó igényekre, de a jelenség felismerése segít ezt a kötelességet szabad választássá alakítani. A másokra irányuló figyelmet ellensúlyoznia kell az önmagunkra irányuló figyelemnek. E kettő pedig mit sem ér jó adag józan ész nélkül. Az ítéletet csak mi hozhatjuk meg, bensőnkből.

(Részlet Anodea Judith - A csakrák bölcsessége című könyvéből.)

Oszd meg másokkal is, ha hasznos volt!

"A zöld békabőr — én így hívom a papírdollárost. A legnagyobb különbség indiánok és fehérek között éppen abban rejlik, hogy mit látnak ebben a zöld papírdarabban.

Nagyszüleim indián világban nőttek fel, amelyben nem volt pénz. Közvetlenül a Custer-csata előtt a fehér katonák zsoldot kaptak. Tele volt a zsebük zöld papírokkal, és nem volt hol elkölteniük. Vajon mi volt az utolsó gondolatuk, amikor egy indián golyó vagy nyíl eltalálta őket? Úgy vélem, a rengeteg kárba veszett pénzre gondolhattak, arra, hogy most már soha nem veszik hasznát, hogy egy csomó bárgyú vadember teszi rá a mancsát arra, amit ők keservesen megszereztek. Ez a gondolat alighanem fájdalmasabb volt, mint a nyíl a bordáik közt. A kegyetlen kézitusa közben vagy ezer ló vágtatott a csatatéren keresztül-kasul, hatalmas porfelhőt verve, melyben a katonák zöld békabőrei úgy kavarogtak, mint hópelyhek a hóviharban.

És aztán mihez kezdtek az indiánok a rengeteg pénzzel? Odaadták a gyerekeiknek, hadd játsszanak vele, hajtogatni kezdték a furcsa színes papírdarabokat, bölény- és ló formájúra. így hát mégiscsak volt, akinek örömet okozott az a pénz. A könyvekben szó van egy katonáról, aki túlélte a csatát. Megúszta, de megőrült, és néhány asszony távolabbról végignézte, hogyan lett a katona öngyilkos. A könyvek szerzői szerint biztosan attól félt, hogy elfogják és megkínozzák, de a szerzők tévednek. Tessék csak elképzelni. Ott lapul a katona valami gödörben, és figyeli, mi folyik körülötte. Látja, amint a gyerekek játszadoznak a dollárokkal, széttépik őket, az asszonyok bankókkal gyújtják meg a szárított bölény trágyából rakott tüzet, hogy főzni kezdjenek rajta, a férfiak a zöld békabőrrel pipára gyújtanak, a gyönyörű dollárbankjegyek legnagyobb részét pedig, a porfelhővel együtt, tovasodorja a szél. Szegény katonát ez a látvány őrjítette meg. A fejéhez kapott, feljajdult: - A szentségit, mindenható Isten, látod ezt, mit csinálnak ezek az ostoba vörös barmok ezzel a rengeteg lóvéval! — Nézi, nézi kétségbeesve, míg aztán nem bírja tovább, és szétloccsantja az agyát egy hatlövetűvel. Nagy jelenet lehetne valami filmben, de indián ész kell hozzá, hogy a néző megértse.

A zöld békabőr — ez volt minden harc mögött. A Black Hills, a Fekete Hegyek aranya, meg a legelőiből húzható haszon. Errefelé minden áldott nap látni lehet egy-egy farmerlegényt, amint lassan lovagolva a mezőt fürkészi. Nyergéről zsákocska lóg, benne gabonaszemek, és ahol megpillant egy prérikutyaüreget, egy marék zabot szór bele, mint valami kedves öreg hölgy, aki a városi parkokban a galambokat eteti. Csakhogy a prérikutyáknak szánt zabot sztrichninnel megmérgezték. Ami a prérikutyával történik azután, hogy megette ezt a zabot, nem valami vidám látvány. A prérikutyákat azért kell megmérgezni, mert füvön élnek. Ezer prérikutya egy év alatt körülbelül annyi füvet eszik meg, mint egy tehén. így hát ha a farmer ezer prérikutyát megöl, eggyel több tehenet tarthat, és egy kicsivel több pénzt keres. Ha a farmer ránéz egy prérikutyára, nem az állatot látja, hanem a zöld békabőrt, amit az állatka elrabol tőle.

A fehér ember minden fűszálon, minden forráson árcédulát lát. Ebből fakadnak a bajok, mert figyeljük csak, mi is történik. A hiúzoknak és a prérifarkasoknak eddig a prérikutyák jelentették a fő táplálékot, most viszont elkószált bárányok és lesántult borjak után kell vetniük magukat. A farmer kihívja a járványügyi tisztet, hogy végezzen a hiúzokkal és a prérifarkasokkal. Az aztán lő egypár nyulat, kirakja őket csaléteknek, de előbb mindegyikbe rak egy apró, ügyes faszerkezetet. Kis robbanótöltet van benne, ha a prérifarkas rángatni kezdi a nyulat, a rudacska egy adag sztrichnint lövell az állat szájába. A tiszt jó kiképzést kapott, elővigyázatos. A farudacskán jól olvashatóan ez áll: „Vigyázat, robban, méreg!" A baj csak az, hogy a kutyáink nem tudnak olvasni, és a gyerekeink közül sem mindegyik.

És a préri lassan élettelenné válik - nincsenek többé prérikutyák, nincsenek borzok, rókák, se prérifarkasok. A nagy ragadozó madarak is prérikutyával éltek. így aztán manapság már sast sem igen látni. A fehér fejű rétisas állami jelkép lett. Ott a képe a fehér ember pénzén, közben ezért a pénzért a fehérember a sast megöli. Amelyik nép gyilkolni kezdi saját jelképeit, rossz úton jár.

A sziúk szava arra, hogy fehér ember — wásícsú, zsírszedő. Jó név, ti fehérek valóban kiszedtétek ennek a földnek a zsírját. De mintha nem vált volna a javatokra. Mostanában nem látszotok valami egészségesnek - kövérek vagytok, az igaz, de nem egészségesek. Az amerikait úgy tenyésztik, mint a tömni való libát, nem embernek, hanem fogyasztónak. Attól a perctől kezdve, hogy nem fogyaszt, nem vásárol, a zöldbékabőr-világnak semmi haszna többet belőle. Az amerikaiak már maguk is békává váltak. Valami kegyetlen gyerek szivart nyomott a szájukba, és most pöfékelnek, pöfékelnek, míg csak szét nem pukkadnak. A zsírszedés nem jó dolog, annak sem, aki magára szedi. Különösen rossz az indiánoknak, akiket arra kényszerítenek, hogy ebben a békabőr-világban éljenek, amit nem ők találtak ki, és amelynek semmi haszna belőlük.

Te, Richard, művész vagy. Ez az egyik oka, hogy jól kijövünk egymással. A művészek a fehérek világának indiánjai. Álmodozóknak nevezik őket, azt mondják róluk, a felhőkben élnek, könnyelműek, kifolyik a pénz a kezükből, olyan emberek, akik nem hajlandók szembenézni a „valósággal". Ugyanezt mondják az indiánokra is. Honnan az ördögből tudják ezek a békabőr-emberek, mi a valóság?

Abból a világból, ahol a képzeletedben képek bontakoznak ki, olyan képek, amelyeken a dolgok mások, mint amilyeneknek a szemeddel látod őket, abból a világból valók a látomásaim. Én azt mondom, az a valóságos világ, nem pedig a Zöld Békabőrök Világa. Ez csak rossz álom, áramvonalas, füstködös lidércnyomás. Mivel nem vagyunk hajlandóak otthagyni a saját valóságunkat ezért a békabőr-látszatéletért, azt mondják rólunk hogy ostobák, lusták, könnyelműek, éretlenek, nem erre a világra valók vagyunk. Én örülök neki, hogy nem tartanak erre a világra valónak, és neked is örülnöd kellene, ha így vélekednek rólad. Nagyon jó, hogy a mi valóságunk más, mint az övék."

- Sánta Őz, a sziú sámán

Oszd meg másokkal is, ha tetszett!